március 18.

Tudatosság és megelőzés: életmódtippek cukorbetegség ellen

Egészség

Vajon genetikailag öröklődik a cukorbetegség, vagy mi magunk „gyártjuk le” magunknak a diabéteszt?

A különféle tényezők szerepe, pontos befolyása vitatott, de egy dolog biztos: érdemes mindent rendelkezésünkre álló erőforrást mozgósítanunk, hogy elkerüljük, mert életmódunkkal sokat tehetünk ellene. (A genetika 8-9%-ban hajlamosít, míg az életvitel 60-70%-ban felelős a betegségek kialakulásáért.)

A téma sürgős figyelmet érdemel, mert a megnövekedett vércukorszint alattomosan kikezdi az ereket is. Ma a jóléti országokban több embert amputálnak cukorbetegség miatt, mint ahány ember baleset következtében veszíti el a végtagjait. A diabéteszeseknek ezért is fontos rendszeresen érvédő flavonoidokban gazdag bogyós gyümölcsöt fogyasztaniuk, különben a cukorbetegség érbetegséget is okozhat.

Milyen életmóddal előzhető meg a cukorbetegség?

Ha a diabétesz elkerülése a cél, ehhez a normális testsúly megőrzésén, a hasnyálmirigyünket kímélő étrenden és a rendszeres testmozgáson keresztül vezet az út.

Mindhárom tényező kapcsán figyelembe kell vennünk, hogy ma már jóval kevesebbet mozgunk, mint a naphosszat kemény fizikai munkát végző őseink – ezzel szemben a táplálkozásunk bőséges és túlságosan is „kifinomult” lett. Sok benne a feldolgozott étel, a finomított szénhidrát, ami hizlal és betegít, ráadásul ha nem figyelünk oda, az ételeink tele lehetnek mindenféle adalékanyagokkal, ami szintén rombolja az emésztőrendszerünket, és közvetett módon negatív hatással van a máj, hasnyálmirigy működésére.

A pékségek csábító kínálata, ami gyors és olcsó megoldást kínál az éhségre, csak súlyosbítja a problémát. Így nem is csoda, hogy ennyire gyakori ez a betegség: a statisztikák szerint minden tizedik ember diagnosztizált cukorbeteg!

A megelőzés érdekében elsősorban ajánlott naponta többször, személyre szabott gyakorisággal zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani, hiszen a cukorbetegség jellemzően az antioxidáns vitaminok hiányával is jár.

De mi van, ha már kialakult a diabétesz? Jó ha esznek gyümölcsöt a cukorbetegek a sok értékes hatóanyag tartalmuk miatt, vagy inkább kerüljék a bennük lévő gyümölcscukor miatt? Fogadják meg azt a tanácsot, ami a drasztikus gyümölcsmegvonást jelent, és vállalják ezzel az egyre súlyosabb hiányállapot kialakulását, az ebből adódó betegségek megjelenését?


Ez sok cukorbeteg számára nagy dilemma. Nekünk van ötletünk, ami megoldást kínál ennek a dilemmának a feloldására.

Miért kiváló választás akár cukorbetegség esetén is az InnoFit termék fogyasztása?

Az InnoFit termékekben található bogyós gyümölcsökről számos kutatás bizonyítja a keringésre gyakorolt pozitív hatását, az érszűkület kockázatának a csökkentését, és gyümölcscukor tartalma jelentősen kevesebb a többi gyümölcshöz képest.

Ráadásul, ha rohanó életet élsz és gondot okoz, hogy betartsd a már sokszor megtett fogadalmat, - hogy végre megreformálod az étkezésedet, - viszont nincs időd a bevásárlásra, az egészséges ételek elkészítésére, akkor az InnoFit kínálata mindkét szempontból segíteni tud.

Melyik InnoFit termék segíti leginkább a vércukor csökkentését és az erek állapotának a megőrzését?

A Purfit termék, mivel a benne található csicsóka inulin tartalma révén kiváló vércukorszint csökkentő, szabályzó, a benne lévő áfonya, feketeribizli és a bodzabogyó pedig csökkenti a hajszálerek törékenységét, regenerálja, helyreállítja az érfalak áteresztőképességét, ezáltal segít a cukorbetegség érkárosító hatásának a kivédésében. Sőt a termékben lévő egyéb értékes hatóanyagok révén megtapasztalhatod még immunrendszert támogató, vérképző hatását is.

A diabétesz elkerülése érdekében a tanácsom: finomított szénhidrátok az étrendből ki, zöldség-gyümölcs egy része táplálkozással, a másik az InnoFit termékek segítségével be!
Mihelyt a szervezeted azt érzi, hogy a koncentrált forrásokból megkap minden szükséges anyagot, önmagától is csökken az egészségtelen sóvárgás, a cukor- és szénhidrátéhség, anélkül, hogy erre kellene koncentrálnod.

Ennek a tanácsnak a megfogadásával meg is teheted a két legfontosabb lépést, és megelőzheted (vagy ha már kialakult: enyhítheted) a diabéteszt. Ha pedig emellett még némi mozgás is belefér, akkor máris mind a három lehetséges feltételt biztosítottad, hogy még örökletes hajlamosság esetén is elkerüld a cukorbetegség kialakulását, vagy ha már kialakult, a folyamatot visszafordítsd, és a szövődményeként kialakuló érbetegséget, hiányállapotokat kivédd.

Mihalikné Krémer Erzsébet


Egészségpedagógus és az InnoFit termékcsalád megálmodója